Fogoly vagy, rab, elhallgattatott szomjúhozó, tizenkétezer méter mélység nyomása alatt. Szabadulni képtelenség. Körben mindenütt sötétség és végtelen csend. Bensődben érzed a fényt, íze a szádban, emléke élénk. A visszafojtott lélegzetből hirtelen eszmélve kiáltanál, a semmibe kiáltanád azt a szót, azt az egyet, a mindent elsöprőt, a felszabadítót, romba döntőt, kiteljesítőt. Mondani szeretnéd, világgá kürtölni, a hullámok habjain át kontinensről kontinensre végigüvölteni, mosolyogva, boldogan harsogva. Mindhiába. Erőtlen próbálkozás. Ajkaid összeforrtak, nyelved megbénult, nincs hang, amely elhagyhatná torkod, hogy a semmit keresztülvágva utat metsszen. Lámpással a kezedben újabbat harap beléd a sötét, és még csak pislákoló fény sincsen, amivel karmaiból szabadulhatnál. A vasrácsok kulcsai a sodrás ölén ringatóznak, könnyedén…
A kimondhatatlan
2008.04.19. 17:03 | Ms Drama Queen | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://melyviz.blog.hu/api/trackback/id/tr49432909
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
