Kétség nem fér hozzá, milyen szerepet tudnék tökéletes hitelességgel eljátszani. (Ez a lúzerségről jutott eszembe.) Minden nehézség és mesterkéltség, túljátszás nélkül lennék képes a drámai női szereplő bőrébe bújni, akiben ezer meg ezer érzelem bújik meg és csak töredék részüknek talál megfelelő befogadást… A többit egyre csak gyűjti és gyűjti, míg végül saját érzelmi viharai emésztik fel.
Egyszerű lenne a helyzet: önmagamat kellene alakítanom. Nem valamilyen Rómeó-Júlia történetre gondolok, de remélhetőleg nem is A lét elviselhetetlen könnyűségének Terezájára. Persze gondolkodhatunk valamilyen könnyedebbnek tűnő, ám annál életszagúbb műfajban is. Hogy ne menjek messzire, a Grey’s Anatomy Meredithének karakterével nyugodtan kezet foghatok. Vitathatatlanul hitelesen tudnám megformálni a szerepet. És remélhetőleg ezek a történetek legalább mások számára tanulságul szolgálnak és nem várják meg,amíg saját hibájukból kell tanulniuk...
